Kecskeméti Szilvia bemutatkozás

Kecskeméti Szilvia vagyok Life Coach és Belső Erő Tréner

Mivel ide érkeztél, van egy olyan érzésem, hogy olykor furcsának, vagy akár idegennek érzed magad
ebben a világban. Szeretnélek megnyugtatni: ez teljesen rendben van.

Az emberi lét része, hogy fájdalmas tapasztalásokkal találkozunk, amelyek megrekeszthetnek, és
előfordulhat, hogy úgy érzed, nincs kiút, sőt, az értelmetlenség érzése is eluralkodhat rajtad.

Lehet, hogy sokszor érezted már: nem vagy szerethető, mindig elrontasz valamit, vagy újra meg újra
bántanak vagy Te bántasz másokat.

Amikor együtt dolgozol velem, abban támogatlak, hogy meglásd a dolgok valódi természetét,
felszínre hozd a benned rejlő belső erőt és értékeket, és ezáltal egy könnyedebb, teljesebb életet
teremts önmagad számára. Hivatásom, vagy inkább küldetésem az, hogy segítselek felfedezni,
kibontani és megélni azt az életet, amely valójában mindig is benned volt – csak eddig nem tudtad,
hogyan szabadítsd ki.

Elmesélem a történetem, hogy egy kicsit jobban megismerj.

Gyerekkorom óta úgy éreztem, mintha ledobtak volna az ufók – nem találtam a helyem ebben a
világban. Sokszor éltem meg kirekesztettséget, mégis mélyen belül mindig ott volt bennem egy erős küldetéstudat. Tudtam, hogy az utam az emberekhez, a szeretethez és az egységhez kapcsolódik.
Már fiatalon is jobban érdekelt, hogyan működnek az emberi érzelmek, és hogyan lehet felállni olyan
helyzetekből, amelyek szinte lehetetlennek tűnnek.

Életem során számtalan alkalommal kellett „újjászületnem”, és ezekben a folyamatokban saját magam vezettem végig magam. A legtöbb fejlődést a mély lelki szintű kapcsolatokon keresztül éltem meg – azok tükrében, amelyek a legintenzívebben mozdítottak előre. Ezek segítettek megélni az érzelmek teljes skáláját és megérteni önmagam mélységeit.

Ma már tudom, hogy az életem teremtője én vagyok. A teljes felelősségvállalás és a tisztánlátás vezetett oda, hogy egyre inkább kiteljesedjek azon az úton, amelyet erre az életemre választottam.
Ez az út nem volt könnyű – sokszor nagyon nem az. De látom, hogy minél mélyebbre merek lemenni önmagamban, annál mélyebben tudok kapcsolódni másokhoz is, és annál nagyobb erőt tudok felszabadítani bennük.

Nem csak tanult tudásból nyújtok támogatást. Semmit nem adok át, amit én magam ne tapasztaltam volna meg. Küldetésem, hogy mindazt, amit a saját utamon végigjártam, átadjam neked is – hogy felfedezd a benned rejlő valódi erőt, és megélhesd a teljességet, ami mindig is benned volt.

Kecskeméti Szilvia történetem

Vedd fel velem a kapcsolatot mielőbb!